Örökölt sors, avagy a múltban gyökerező jelen…

Orvos-Tóth Noémi könyvének címe már akkor azonnal megfogott, amikor először megpillantottam a könyv borítóját, mivel már gyermekkorom óta foglalkoztatott a gondolat, hogy vajon hatással van-e a sorsunkra az őseink élete.

Ezt pedig annak a tizenkét éves koromban tett felismerésnek köszönhettem, amellyel az anyai nagyszüleimnél szembesültem az egyik fiókot kinyitva (ebben tartották a fotókat, és egyéb emlékeket) és a megfakult képek között megbújó régi anyakönyvi kivonatokat kezdtem el nézegetni, amelyek azonnal kérdéseket vetettek fel bennem. Ezeket nem is bírtam sokáig magamban tartani, és egy alkalmas pillanatban az édesanyámnak neki is szegeztem kérdéseimet, aki őszintén elmondta, hogy a mi családunkban anyai ágon, generációkon keresztül házasságon kívül születtek a gyerekek, így például ő is. A férfiak mindig tovább álltak, a nők (pontosabban fiatal lányok) pedig ott maradtak egy nem kívánt terhességgel, majd a szégyennel és a megszületett „zabigyerekkel”, mert ugye a megbélyegzés nem maradt el, és ezt, mint egy foltot, magukon is viselték az apa nélküli gyerekek, kitéve társaik csúfolásának és a falu szájának. 

El lehet képzelni, milyen hatások érték a megesetten ott maradt lányokat, milyen kétségbeesés lehetett úrrá rajtuk, miközben gyermeküket várták. 

“Az anyai test nemcsak táplálékkal látja el, de érzelmi állapotait is átadja neki: ha az anya éppen jól érzi magát, a magzat is boldogsághormonban fürdik, ha feszült, ideges, neki is jut a stresszhormonokból.”

Visszatérve a családi történetünkhöz, a  sors egy generációt kihagyva megismételte önmagát, és a fiam szintén nem egy elköteleződött kapcsolatból született, így nyilvánvalóan magzatkorában ő sem boldogsághormonban lubickolt. Ez a fordulat azonban ismét abba az irányba vitte a gondolataimat, hogy egyrészt kell lenni valamilyen összefüggésnek és folytonosságnak az egymást követő generációk sorsának alakulásában, másrészt, a felmenőinket ért traumák, hatással lehetnek a személyiségünk, viselkedésünk, és gondolkodásunk alakulására is. 

A legtöbb esetben döbbenten tapasztaljuk (…) – amit a modern kutatások eredményei is igazolnak –, hogy felmenőink traumái, feldolgozhatatlan félelmei, kapcsolati törései még a halálukkal sem enyésznek el, hanem bennünk élnek tovább.” – írja a szerző a könyv fülszövegében, ami egy újabb lökést adott a könyv olvasására. 

Miután pedig bele is kezdtem, már a könyv első mondatai után úgy éreztem, ez az a könyv, ami mindenki polcán ott kell, hogy legyen, akár van gyereke, akár nincs, akár nagyszülő, szülő vagy éppen unoka, mert segítséget nyújthat ahhoz, hogy magyarázatot találjunk saját életünk történéseire, vagy éppen mások számára érthetetlen reakcióinkra bizonyos helyzetekben, döntésekben.  

A könyvben a pszichológus szerző, több személy történetén keresztül mutatja be, hogyan képes befolyásolni a múlt a jelent, és milyen befolyásoló tényezővel bírnak életünkre a titok homályába burkolt egykori – őseinkkel történt – életesemények, amelyek előbukkanása után válnak érthetővé a mindennapok történései, vagy életérzései, aminek okán az egyik legfontosabb üzenete a könyvnek számomra az őszinteség volt, hogy merjünk szembenézni a múlttal, mert akár megtesszük, akár nem, annak hatásai előbb-utóbb megnyilvánulnak az életünkben, vagy gyermekeink sorsában.

Múltunk feltárása nélkül (…) csak halvány sejtéseink lehetnek arról, kik vagyunk, és miért pont ezt az életet éljük. Ahhoz, hogy megértsük önmagunkat, megtaláljuk elakadásaink okát, feltárjuk szorongásaink, rosszkedvünk, kudarcaink magyarázatát, vagy megértsük, miért ismételjük újra és újra boldogtalan párkapcsolati forgatókönyveinket, nem elegendő csak a saját életünket nagyító alá venni. Szüleink, nagyszüleink, soha nem látott őseink tapasztalatai, élményei, félelmei és szenvedései súlyos örökségként befolyásolják sorsunk alakulását.

 

-oroszeva-

Author: evapress

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük