Mikor megyek hazafelé

Horváth János festőművésszel, kiadás előtt álló Mikor megyek hazafelé című regényéről beszélgettünk, amelyben saját életének történeteit adja közre.

Miként jött a késztetés, hogy leüljön és elkezdje írni élete történetét?

  • Már tizenegy éve annak, hogy édesapám elment, aki egy eszméletlen nagy űrt hagyott maga után, így ez a regény valószínűleg a saját terápiám, amiben az édesapám hiányát is igyekszem feldolgozni. Ő egy rendkívüli ember volt, egy ízig-vérig férfi, aki nagyon szeretett bennünket, olyannyira, hogy fiú létemre, én nem is anyás, hanem inkább apás fiú voltam. De azt is mondhatnám, hogy ezekkel a történetekkel a szüleimnek szeretnék emléket állítani, ám ez ebben a formában nem lenne igaz, mert a 76 éves édesanyámnak hála Istennek nem kell, így inkább azt mondom, hogy ezekkel az élettörténetekkel inkább kulcsot szeretnék adni az emberek kezébe. A cigány, és a magyar emberek kezébe, mégpedig a békés együttélés kulcsát. Mert akár magyar emberekről beszélünk, akár cigány emberekről, én azt gondolom, hogy mi nem antagonisztikus ellentétben élünk egymással, és ezt a saját életünkből is szeretnék bemutatni, mint ahogy azt is, hogy mi az, amin keresztül megközelíthető a másik ember.

Mondana erre egy példát?

  • A szüleimmel az alsóvadászi cigány telepen éltünk, ahol az édesanyám nagy vágya volt, hogy egyszer beköltözhessünk a faluba, ami egy idő után, mint álom, valóra is vált. Vannak történetek, amik arról az időszakról is szólnak, amikor a nyolcvanas évek elején az utcában élő magyar emberek befogadtak bennünket. Ezekben a történetekben bemutatom, hogyan viszonyultak hozzánk a szomszédok, és megemlékezem Madaras bácsiról is, aki például, engem is megtanított kaszálni, de felidézem azokat a pedagógusokat is, akik szintén sokat tettek azért, hogy ma nagyon sok jó embere legyen ennek az országnak, ha csak a saját családomat szemlélem is.

Mennyire volt nehéz összeszedni a történeteket?

  • Az elsőszámú adatközlő az édesanyám, aki ugye részese az egész életemnek, de többször kellett kibogoznunk az eseményeket, mert voltak történetek, amelyekben ellentmondásokat véltünk felfedezni, és amikor egy történetet megír az ember, kényesen vigyáz arra, hogy pontos információkat adjon tovább. Az egyik ilyen történet, amikor édesapám, aki bányászként dolgozott Edelényben, egy bányaomlás következtében sérülést szenvedett. Itt egy idő után azzal szembesültem, hogy nem egyértelműek a visszaemlékezések. Végül kiderült, hogy nem is egy bányaomlás volt, hanem kettő, és ezért tértek el egymástól az információk. Az egyiket sérülés nélkül megúszta, de a másiknál eltört a lába és kórházba került. Erre a történetre is, ki így, ki úgy emlékezett már a családból míg végül összeraktuk a mozaikokat. A régi események felidézésének egy kedves emléke az a kutatás is, amit egy kedves barátommal, Osgyáni Gabival (Osgyáni Gábor rendező) végeztünk. Úgy gondoljuk, hogy nagy valószínűséggel, az én dédapám, Horváth Antal neve, aki az első világháborúban az olasz fronton halt meg, van feltüntetve az ongai parton található első világháborús emlékművön. Ő a 34. gyalogezred tagja volt, amikor kikerült Olaszországba. Ebből a történetből is látni, hogy mennyire összekapcsolódnak a cigány és a magyar sorsok egy nemzetben. A magyar és cigány egymás mellett harcolt, és kapaszkodott össze a háborúban. Ezért is fáj, hogy 2020-ra mégis csak a gyűlölködést érezni. Jó lenne már egy kicsit jobban közeledni, jó lenne már egy kicsit jobban nemzetben gondolkodni. Én nem akarok senkit sem gyűlölni, mint ahogy sosem gyűlöltem senkit sem. Én, ha ránézek valakire, akkor nem cigányra, nem magyarra, hanem az emberre tekintek. Ezek olyan evidenciák, amelyekről szerintem, beszélni sem kell az embereknek.

Visszatérve a könyvre. Eleinte egy-egy történetet osztott meg a közösségi oldalán, honnan jött az ötlet, hogy ezek kötetbe rendeződve kiadásra kerüljenek?

  • A hamarosan megjelenő regény egy alsóvadászi nyolc gyerekes cigány család igaz története, ami a cigány telepről indul, és végig vonul életünk fontosabb mozzanatain. Van benne szó arról, hogyan éltünk a telepen, a karácsonyi készülődésről ugyanúgy, mint a temetésről, bepillantást nyernek az olvasók abba is, hogyan éltük meg a szegénységünket, de megjelenik benne anyám folyamatos elvágyódása is a cigány telepről, és még nagyon sok minden. Amikor ezeket az írásaimat elkezdtem az interneten megosztani, mint életem történeteit, még nem gondoltam kiadásra. Már az is jólesett, hogy sokan visszajeleztek, hogy tetszenek nekik a történetek. Magát a gondolatot egy író ember ültette a fejembe, aki szintén itt a közösségi oldalon reagált az olvasottakra, és ő mondta, hogy ezekből a történetekből, könyvet lehetne írni. Végül valami csoda folytán el is jutottam odáig, hogy már jelenleg kiadás előtt áll, amit persze sok munka előzött meg, hiszen, amikor a kéziratot odaadtam a szerkesztőnek akkor ő nagyon megörült neki, de azért volt még vele munka, hiszen a csapongásaimat bizonyos keretek közé kellett szorítani.

Milyen módon kerül kiadásra az elkészült családregény?

  • Az egyik fontos szempont az volt számomra, hogy miskolci kiadóval dolgozzam együtt, és sikerült is egy nagyon korrekt kiadót találni. A másik pedig, hogy a könyvhöz a fiam készítse az illusztrációkat, hiszen ő maga is művészember. Jelenleg, mivel magánkiadásban fog megjelenni a regény, támogatókat keresünk, hogy a kiadás megvalósulhasson. 

Horváth János festőművész, megjelenés előtt álló könyvének támogatása az alábbi számlaszámon lehetséges: 11773346-03020825    OTP

-oroszéva-

Author: evapress

1 thought on “Mikor megyek hazafelé

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük